2011. 05. 12.

Azonnal fogannék!

6. eset
2005 óta foglalkozom olyan lelkekkel, akik meg szeretnének születni. Miért van erre szükség? Hát azért, mert manapság már nagyon nehéz egy léleknek rávenni a családi életre még nem egészen érett apját, anyját. Ezért néha jól jön egy közvetítő.
Így járt az a leszületésre váró lélek is, akivel a pályafutásom alatt először beszéltem, a barátnőmnél szeretett volna megszületni. Annak ellenére, hogy a barátnő nyitott és fogékony volt az Égi dolgokra, igencsak meglepődött. Ugyanis a baba érkezését későbbre gondolták, nem szinte azonnal. A lélek elmondta, hogy mely hónapok tetszenének neki a megszületésre. A választott hónapok közül szinte az első meg is valósult, így szerencsés is volt a közvetítés, mert így hamar túl jutottak azon a sokkon, hogy már útban van hozzájuk a baba. A lélek azt is elárulta, hol, kinél, hogyan, milyen körülmények között szeretne a világra jönni. Sok óhaja volt a táplálkozásával és a lelki beállítottságával kapcsolatban. Később már pocaklakóként is tudtam vele beszélgetni. Megkérdeztem a lelket, és a baba rúgással válaszolt. Határozott elképzelése volt a nevével kapcsolatban is, nem tetszett neki ám akármilyen jelentésű név. Míra megszületése után elárasztottak a lelkek, s a tanácsokért sorban váró szülők is.

Ha te is babára vágysz, kattints ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése