2011. 06. 14.

Tüdőgyulladás gyógyulása

Kereskedelemben dolgoztam az adott időszakban, több műszakban. Szabadságot nagyon nehezen kaptam, helyt kellett állni, kevés volt a létszám. Testem-lelkem megunta az állandó hajtást. A családomat és a kertet is elláttam, mindig fáradt voltam. A férjem ugyan alkalmazkodó, és megértő, mégis viszályok alakultak ki. Azután egy nap jelentettem a felettesemnek, hogy sajnos nem tudok menni dolgozni, mert tüdőgyulladást kaptam. Fel sem bírtam kelni, 4 hétig lázas voltam. Minden tünet előjött rajtam, ami ezzel a betegséggel jár. A lábadozási időm gondolkodással és imádkozással tellett, mást nem is voltam képes tenni. A párom a háztartási tennivalókat átvállalta.
Szervezetem kitisztult-megpihent, a Szellemem meg mosolygott. Mert teljes szívemből elfogadtam a Krisztusi gyógyító energiát, azoktól a kedves emberektől, akik közreműködtek a gyógyulásomban, abból a spirituáliscsoportból, ahol ma már törzstag lettem.
Segítségükkel értettem meg, hogy a betegségem szimbolikus tükör: a párkapcsolatomra, és a munkatársi közösségi életem minőségére vonatkozik. Ezzel a tanulóleckével az egóm is rájött, hogy mi a teendőm, rendeződött életem. Hála az Égieknek és Önöknek, köszönöm a segítséget.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése